Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Havi 250 ezer forinttal többet, mint tavaly.
Idén havi 250 ezer forinttal több, összesen 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászati alap- vagy szakellátást működtető szolgáltatók – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. A közleményben az írták: a támogatás összege országosan több mint 9,5 milliárd forintos pluszt jelent a fogászati ellátásban, a fogorvosok idén is számíthatnak a megígért pluszforrásra.
A tárca hangsúlyozta, hogy kiemelt célként kezelik a fogászati ellátás finanszírozásának folyamatos javítását. Ennek érdekében a közfinanszírozott fogorvosi alap- és szakellátó szolgáltatók egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019. decemberben – idézték fel.
A heti 30 órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések egyszeri 1,5 millió forintos támogatást kaptak, alacsonyabb rendelési idő esetén időarányosan csökkentett díjat állapítottak meg. Hozzátették: az egyszeri, mintegy 4,5 milliárd forintos kiegészítő támogatásból 2291 alapellátási és szakellátási szolgáltató 3388 szervezeti egysége részesült.
(MTI)